Az első NB-I-es szezonunk. Az alapszakaszban 8 győzelemmel és 14 vereséggel a kilencedik helyet sikerült megszerezni. Érdekesség, hogy a három „nagy csapat” mögött mi kaptuk a legkevesebb gólt az alapszakaszban, számszerint 560-at, ami 25,5-ös átlag. Az érem másik oldala viszont, hogy a legkevesebb gólt is mi lőttük, 505-öt, ami 23-as átlagnak felel meg.
![]()
Legnagyobb különbségű győzelmünket a harmadik fordulóban, hazai környezetben arattuk. A 28-14-es Komló elleni diadal volt a klub történetének első győztesen megvívott élvonalbeli találkozója.
A szezonban két 18 gólos vereséget is elkönyvelhetett a csapat. Veszprémben és Dunaújvárosban is érvényesült az élcsapatok akarata.
Az idényben összesen 31 mérkőzést játszottunk. 12 győzelem mellett 19 vereség a mérleg. Négy játékos volt, aki minden találkozón pályára lépett: Bajorhegyi Ádám, Nagy István, Patócskai Krisztián és Petar Papic. Egyetlen találkozóról hiányzott Somogyi Balázs, kettőről Zlatko Dimitrovski.
![]()
A góllövőlistán - legjobb gyöngyösiként - Patócskai Krisztián az ötödik helyet szerezte meg 181 találattal, ám ha az akciógólokat vesszük figyelembe, akkor 161 góllal a harmadik a táblázaton.
A házi góllövőlista második és harmadik helyezettje Petar Papic 139 és Zlatko Dimitrovski 66 találattal.
![]()
Az „Év Játékosának” a szurkolók Petar Papicot választották.
21 játékos kapott lehetőséget a csapatnál a bajnokság során (zárójelben mérkőzés/gól) : Bajorhegyi Ádám (31/14), Bozidar Bursac (17/31), Zlatko Dimitrovski (29/66), Farkas Roland (19/55), Grbics Zeljko (19/42), Kemény András (11/5), Kenyeres Pál (17/0), Kovács Ádám (17/26), Kovács Péter (14/17), Ladányi Balázs (17/0), Lovas Szilárd (7/6), Zoltan Majeri (5/0), Nagy István (31/5), Nigrinyi Tibor (23/25), Oláh János (8/14), Patócskai Krisztián (31/181), Petar Papic (31/139), Rosta István (23/32), Somogyi Balázs (30/56), Stéhli Csaba (21/27), Vass Zoltán (27/0).