Adorján Gábor értékelése:
![]()
- Erre számítottál?
- Nagyot alkottak a játékosaim! Talán egy picivel lehetett volna szorosabb, ha az első félidőben a ziccereket belőjük, mert akkor még frissebb állapotban volt a csapat. Kár értük, mert akkor egy szorosabb eredménnyel tudtunk volna belemenni a második félidőbe. Talán ekkora különbség van a két csapat között. Úgy gondolom, hogy a lehető legtöbbet hoztuk ki ebből a mérkőzésből. Különböző variációkat próbálgattunk, illetve vannak még olyan páros kapcsolatok, melyeket még gyakorolnunk kell azokkal, akik eddig kevesebbet játszottak együtt. Mindenféleképpen hasznos volt ez a mérkőzés és gratulálok a játékosaimnak.
- Megmondom őszintén én azt hittem, hogy legalább 15 gól lesz a két csapat között, ezért nekem meglepetés ez a nyolcgólos különbség. Úgy láttam, hogy a védekezésben sokkal agresszívabban léptek fel a játékosok, mint a legutóbbi meccsen, ugyanakkor nem egyszer sikerült a támadóknak a fal mögé kerülniük, illetve nagyon sokszor rohantak le minket.
- Így van. Tudni kell, hogy ez a presovi csapat az elmúlt években alig változott. Nagyon ismerik egymást, becsukott szemmel tudják, hogy hol van a másik, hova kell tenni a labdát. Ettől az összeszokottságtól mi még nagyon távol vagyunk, de nagyon jó volt látni a játékosokat mind védekezésben, mind támadásban, amit kiegészített két egészen jó kapusteljesítmény. Szerintem nagyon jól jöttünk ki belőle.
- Támadásban ma keveset volt foglalkoztatva a két szélső.
- Igen. Természetesen megvannak azok a játékok, amelyek a szélsőket hozzák helyzetbe. Ma azonban nagyon sokat erőltettük befelé a játékot. Ez is tanulság, mert sokkal többet kellene foglalkoztatni a szélsőket ilyen meccseken egy ilyen magas védelemmel szemben, főleg a hatos falas védekezésükkel szemben. Tovább kell még csiszolnunk a játékunkat.
- Grandjean Gáborról szeretnélek kérdezni. Az elején, mintha meg lett volna illetődve egy kicsit, viszont a meccs vége felé lőtt két szép gólt.
- Természetes, hogy meg volt illetődve, hiszen ez volt az első komoly megmérettetése. Egy nagyon tehetséges fiatalemberről van szó, aki remélhetőleg minél többet szeretne játszani a felnőtt csapatban, de egy nagyon jó Nigrinyi Tibi van előtte.
- Tibi az első félidőben kapott egy ütést az arcára. Emiatt nem küldted be a második félidőben?
-Nem. Én úgy gondoltam, hogy Tibinek egy kis pihenőre van szüksége. Jövő hét pénteken óriási szükségünk lesz rá Kecskeméten, és emiatt kapott Gábor játéklehetőséget.
Rastislav Trtík értékelése:
- Ezt várta a Gyöngyöstől?
- Úgy gondolom, hogy jó meccs volt, de ezt is vártam. Gyors kézilabdát játszottunk, sok szép megoldással mindkét oldalon, bár mindkét csapatnál voltak hibák, amik nélkül több szép gól születhetett volna. Tudtuk, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, és ezt sikerült is érvényesítenünk. Szerintem a hazai csapat jól és szorgalmasan játszott, és a gyöngyösieknél jó volt kapusteljesítmény is. Úgy gondolom, hogy egy közönségszórakoztató meccset játszottunk.
Bognár Róbert értékelése:
- Mennyire vagy elégedett a meccsel?
- Az elején kicsit megilletődöttek voltunk, de sikerült belemelegednünk és kezdtük elhinni, hogy egy ilyen jó csapat ellen is van keresnivalónk. Sőt a második félidő 15. perce körül, mikor a Presov kettővel vezetett, volt lehetőségünk, hogy még feljebb jöjjünk. Sajnos még mindig nagyon buta hibákat vagyunk képesek elkövetni, amit szerintem ennyi meccs után már nem lenne szabad.
- Volt pár nagyon szép gólod, de többször megpróbáltad egyénileg megoldani a helyzeteket, illetve párszor elég temperamentumosan kiabáltad a többieknek, hogy mit csináljanak.
- Először is próbáltam szervezni a támadójátékunkat. Ez a kiabálás inkább biztatás volt, például, hogy gyorsabban vigyük fel a labdát. Szerintem ennek a csapatnak az a legnagyobb hibája, hogy nagyon lassan megyünk fel a védekezésből megszerzett labdával. Ilyenkor lehetett, hogy mondtam a többieknek, hogy gyerünk, menjünk már gyorsabban. Talán ez a meccs volt az első, hogy gólokat lőttünk rendezetlen védelem ellen. Főleg úgy, hogy az ellenfél nagyon gyors volt.
- Védekezésnél gyakran befutottak mögétek a támadók, illetve többször lerohantak titeket.
- Ez egy nagyon-nagyon gyors csapat és nagyon tudja mindenki, hogy hova kell mennie. Egy olajozott gépezetként működnek. Ehhez mi még lassúak vagyunk, illetve nem vagyunk még annyira összeszokva, hogy ezeket a megindulásokat levédekezzük. Szerintem még több agresszivitás és még több fault kell, ahhoz hogy a hazai meccseinket hozzuk, mert csak így tudunk bent maradni.
szerző: SZABÓ GERGELY