A Gyöngyösi Kézilabda Szurkolói Klub két csapattal képviseltette magát. A GyKSzK I. gárdája hatodikként, míg a GyKSzK II.-Gyöngyössolymos kilencedikként zárt. A tornák történetében először került megrendezésre a Kelet – Nyugat Szurkolói Gálámérkőzés, mely a Nyugat győzelmével zárult. Ezt egy újabb betétprogram, az úgynevezett „Fakezűek” mérkőzése követett, mely óriási küzdelemmel övezve döntetlen eredménnyel zárult.
Összességében elmondható, hogy egy jó hangulatú rendezvényt szerveztünk, mely a résztvevők elmondása alapján is méltó volt városunkhoz, kézilabdasportunkhoz. Ugyanúgy, mint eddig bármikor szívesen látogatnak hozzánk a legkülönfélébb csapatok szurkolói. Sportszerűségből mindenki jelesre vizsgázott, hiszen minden csapat makulátlan maradt a Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetsége által készített NB-s játékosok szerepeltetésére irányuló vizsgálat után is. Mindez azt eredményezte, hogy minden idők legkiegyensúlyozottabb mezőnye gyűlt össze városunkban. A tornát megtisztelte jelenlétével Dr. Magda Sándor úr országgyűlési képviselő, a KRF rektora is, valamint a város képviseletében Végh Attila alpolgármester úr is.![]()
A szurkolói I. csapatról elmondható, hogy a törzsgárdára építve jelentős fejlődésen ment keresztül, hiszen azon csapatok ellen is képesek voltunk a pontszerzésre, akik ellen eddig nem sok jóra számítottunk, ez elsősorban a rendszeres edzésmunka eredménye.
A további fejlődés érdekében későbbiekben mindenképpen rendszeresebb és nagyobb intenzitású munkára lesz szükség. Felvetésre került egy Gyöngyössolymossal közösen szervezett gárda is, aminek főleg az idegenben megrendezésre kerülő tornákon lehet létjogosultsága.
A csoportmérkőzések eredményei:
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
||
|
Magico Ultras 1. |
Gyöngyössolymos |
8 |
6 |
4 |
2 |
|
Szeged |
Magico Ultras 2. |
11 |
4 |
5 |
1 |
|
Dunaferr |
GyKSzK |
10 |
12 |
6 |
6 |
|
Csurgó |
Vác |
13 |
12 |
7 |
5 |
|
Fradi |
Dunaferr |
14 |
14 |
6 |
6 |
|
Győr |
Magico Ultras 1. |
6 |
10 |
3 |
3 |
|
Fradi |
GyKSzK |
12 |
8 |
5 |
4 |
|
Vác |
Gyöngyössolymos |
10 |
8 |
5 |
6 |
|
GyKSzK |
Magico Ultras 2. |
9 |
5 |
5 |
2 |
|
Csurgó |
Győr |
10 |
8 |
5 |
5 |
|
Dunaferr |
Magico Ultras 2. |
12 |
9 |
6 |
4 |
|
Magico Ultras 1. |
Vác |
11 |
8 |
6 |
4 |
|
Szeged |
GyKSzK |
5 |
5 |
2 |
1 |
|
Csurgó |
Gyöngyössolymos |
10 |
7 |
3 |
3 |
|
Fradi |
Magico Ultras 2. |
11 |
3 |
5 |
1 |
|
Vác |
Győr |
10 |
9 |
4 |
4 |
|
Szeged |
Dunaferr |
13 |
9 |
7 |
6 |
|
Győr |
Gyöngyössolymos |
9 |
8 |
7 |
4 |
|
Fradi |
Szeged |
7 |
7 |
3 |
3 |
|
Csurgó |
Magico Ultras 1. |
10 |
11 |
3 |
7 |
A csoportok végeredményei:
A csoport
|
Helyezés |
Csapat |
Dobott |
Kapott |
Gól kül. |
Pontok |
|
1 |
Magico Ultras 1. |
40 |
30 |
10 |
8 |
|
2 |
Csurgó |
43 |
31 |
12 |
6 |
|
3 |
Vác |
40 |
41 |
-1 |
4 |
|
4 |
Győr |
32 |
43 |
-11 |
2 |
|
5 |
Gyöngyössolymos |
29 |
37 |
-8 |
0 |
B csoport
|
Helyezés |
Csapat |
Dobott |
Kapott |
Gól kül. |
Pontok |
|
1 |
Fradi |
44 |
32 |
12 |
6 |
|
2 |
Szeged |
36 |
25 |
11 |
6 |
|
3 |
Gyöngyösi KSzK |
34 |
32 |
2 |
5 |
|
4 |
Dunaferr |
45 |
32 |
13 |
3 |
|
5 |
Magico Ultras 2. |
21 |
43 |
-22 |
0 |
|
Elődöntők: |
|
|
|
|
|
|
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Magico Ultras 1. |
Szeged |
5 |
4 |
2 |
1 |
|
|
Fradi |
Csurgó |
3 |
5 |
1 |
3 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mérkőzés a 9. helyért |
|
|
|
|
||
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Gyöngyössolymos |
Magico Ultras 2. |
8 |
3 |
3 |
2 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mérkőzés a 7. helyért |
|
|
|
|
||
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Győr |
Dunaferr |
4 |
7 |
3 |
2 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mérkőzés az 5. helyért |
|
|
|
|
||
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Vác |
GyKSzK |
11 |
10 |
6 |
5 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mérkőzés a 3. helyért |
|
|
|
|
||
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Szeged |
Fradi |
9 |
7 |
6 |
5 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Döntő |
|
|
|
|
|
|
|
Csapat 1. |
Csapat 2. |
Végeredmény |
Félidő |
|||
|
Magico Ultras 1. |
Csurgó |
7 |
5 |
3 |
2 |
|
A végeredmény:
1. Magico Ultras Mezőkövesd I., ![]()
2. Csurgó Kézilabda Fan Club,
3. Szegedi Kézilabda Fan Club,
4. Ferencváros SzuCsa Kézilabda,
5. Red-Blue Panthers 2004 Vác,
6. Gyöngyösi KSzK I.
(Imricsik Tamás, Prágai Attila, Szanyi Tamás, Varga Pál, Kozma Zsolt, Erdei Mihály, Knurr Zoltán, ifj. Erdei Mihály, Verhóczki István, Scitovszky Gábor, Erdei Tamás, Verhóczki Márton, Lengyel Tibor, Tóth Csaba, Knurr Ferenc),
7. Dunaferr HFKSzK,
8. BKU/WJ Győr,
9. Gyöngyösi KSzK II.-Gyöngyössolymos
(Mák János, Kiss Kornél, Majdán János, Ecsegi Endre, Csík Mihály, Kovács-Hanka Ferenc, Czibolya János, Mák Máté, Mák Bálint, Hajdú Attila, Igliczki Róbert, Prágai Attila, Karsai Roland),
10. Magico Ultras Mezőkövesd II.
Különdíjasok:
Gólkirály: Juhász Zsolt (Magico Ultras Mezőkövesd I.) 25 góllal;
Legjobb játékos: Czene János (Red-Blue Panthers 2004 Vác);
Legjobb kapus: Pomázdi Zsolt (Szegedi Kézilabda Fan Club);
Legidősebb játékos: Knurr Ferenc (Gyöngyösi KSzK I.) 75 éves;
Legfiatalabb játékos: Csuhai Hunor (Magico Ultras Mezőkövesd I.) 2,5 éves;
Legjobb hazai játékos: Erdei Mihály (Gyöngyösi KSzK I.).
A torna nem jöhetett volna a szervezők odaadó munkája és a támogatóink nélkül.
Szervezők (a teljesség igénye nélkül):
Belecz Ferenc, Belkovics Béla, Belkovics Krisztián, Erős Tibor, László Attila, Mák János, Mák Róbert, Medveczki Andrea, Siffer Henrietta, Szabó Gergely, Szanyi György, Szanyi Tamás, Tóth Lajos, Vernyik László
A rendezvény főtámogatója:
Gyöngyös Város Önkormányzata
Kiemelt támogatók:
Hotel Füred, Károly Róbert Főiskola, Gyöngyösi Sportfólió Kft., Kempa, Bakkhosz Bt., Farkasmály 23. pince (Dudás Ferenc családi borászat), Belkó Sport és Serlegbolt, www.heol.hu, Nosztalgia Bár, Dekor Reklám-Grafika, Vernyik Futár
Szanyi Tamás
főszervező