Adorján Gábor a közelmúltról és a közeli jövőről

2009. 11. 04. 09:30
Adorján Gábor értékelése a mezőkövesdi meccsről, illetve a következő DKSE elleni Magyar Kupa találkozóról.

- Először a Mezőkövesd elleni meccsről szeretnék kérni tőled egy értékelést.

- Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccset fogunk játszani. A mérkőzés után megdicsértem a csapatot a küzdeni tudásukért, a hozzáállásukért és az akarásukért. Sajnos a meccs folyamán olyan mennyiségű hibát követtünk el, amivel nem tudtunk bravúrt hozni. Nagyon sokáig tartottuk a mérkőzést és az eredményt, nem akármilyen csapatnak az otthonában, emiatt tudtunk szorosabb állással belemenni a végjátékba. Mérkőzés után szóvá tettem több fórumon, hogy nem voltam elégedett a játékvezetők tevékenységével és ezt továbbra is tartom. Úgy gondolom, hogy ez a Kövesd-Gyöngyös páros a kézilabdában sokkal fegyelmezettebb, sokkal érettebb, és nem egy ilyen részrehajló játékvezetést érdemelt volna. Küzdöttünk ez ellen is, de először a saját hibáinkat kell kijavítani és utána tudunk foglalkozni a külső körülményekkel. Egyébként egy nagyon jó meccset játszottunk, csak sajnos a végjátékban, szoros eredménynél elkövetett hibáink miatt alakult ki ez a négygólos vereség. A dicséretet megérdemelték a fiúk, mert úgy álltak hozzá ehhez a meccshez, ahogy kellett. Sajnos a balszélen Tibi hiánya nagyon érződött.

- Ha jól tudom hét közben volt egy edzőmeccs a Fradival. Miért volt erre szükség?

- Azért volt szükséges, mert nem akartam, hogy egy teljes hét elmenjen úgy, hogy nincs megfelelő játék, ezért kötöttük le a Fradival a csütörtök délutáni edzőmérkőzést. Azon a héten hétfőtől kezdve minden nap kétszer edzettünk és ez volt a hét zárása. Ezután a fiúk három napra elmentek pihenni, illetve hazalátogattak a szeretteikhez az ünnepre. Nem erre a meccsre készültünk, ezért feszesebb munkából érkeztünk az összecsapásra. Annyit kértem a fiúktól, hogy fussuk végig a hatvan percet. Végig is futottuk. Nagyon sok indításunk volt, amiben voltak hibák, illetve voltak nagyon jó dolgok. Jó, hajtós meccset játszottunk a Fradival. Ők is tartalékosan álltak fel, mi is így tettünk, ugyanis három játékost is pihentetnem kellett sérülés miatt, Sándor Ákost, Muhl Toncsit és Tibit. Ők ezen a meccsen egy percet sem játszottak. Most több lehetőséget kaptak azok a játékosok, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán. Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ebből az eredményből.

- Mielőtt beszélnénk a Debrecen elleni kupa meccsről a sérültekről mondanál pár szót?

- Szerencsére most már jó dolgokat tudok mondani. Toncsi és Robi sérülése is nagyon szépen javul. Szerdán valószínűleg már játszani fognak, de nem biztos, hogy annyit bírnak, mintha teljesen egészségesek volnának. Sándor Ákos sérülése is szépen lassan rendbe jön. Egyelőre a legnagyobb kérdés az, hogy Tibi vállalni tudja-e a játékot. Szerdára elkészül neki egy védő maszk, ami szerdán fog megérkezni Debrecenből, ezért a mérkőzés előtt fogjuk megtudni, hogy ez hogyan sikerült. Kérdés, hogy jól illeszkedik-e, lát-e benne rendesen…

- Illetve, hogy az ütéseknél hogyan viselkedik?

- Így van. Pont ezért készült a maszk, hogy ha esetleg ütés vagy labda érné az arcát, akkor ne közvetlenül a sérült részt érje. Én úgy gondolom, lelkileg rendben van Tibi. Amikor kiengedték a kórházból másnap már edzett velünk. Ő egy nagyon kemény ember, és ha kell szerintem be is fog állni. Számítok rá, de majd meglátjuk, hogy kell-e játszania.

- A lelátói hírek szerint Emilt kölcsön adjuk az Alba Regia csapatának. Meg tudod ezt erősíteni?

- Azt, hogy a hivatalos része megtörtént-e már, azt nem tudom. A fehérváriak valóban érdeklődtek Tóth Emil iránt, akinek nagyon sok játékra van még szüksége. Ezt a mennyiséget nálunk egyelőre nem tudja megkapni. Ezért gondolkodtunk úgy, hogy egy NB1/B-s csapatban játsszon és fejlődjön. Emil a játékosunk marad, itt fog edzeni. Abban az esetben, ha sok sérültünk lenne, akkor újra itt fog játszani.

- Akkor beszéljünk egy kicsit a szerdai kupameccsről. Mit vársz a fiúktól?

- Én egyértelműen továbbjutást várok. Nem ugyanaz a meccs lesz, mint a bajnoki mérkőzés, ahol nem túl szép játékkal, de sikerült nyernünk. Úgy gondolom, hogy ez az eredmény benne is van a csapatban. A meccs eredeti időpontja november végén lett volna, de akkor nekünk nagyon sűrű a programunk és ezért állapodtunk meg a negyedikei időpontban. Remélem, hogy fel tudjuk szívni magunkat. Arra fogunk koncentrálni, hogy győzzünk és tovább jussunk!

 

szerző: SZABÓ GERGELY