Gyöngyösi FKK – Kecskeméti KC 27-25 (16-16)
![]()
Gyöngyös, 700 néző. Vezette: Tályog, Dobrovits
Gyöngyös: Perger – BENDÓ 9, Kiss I. 2, Tímár 3, Kocsis, Czina, KLEIS 10 (4). Csere: LENCSÉS (kapus), Szabó P. 2, HABUCZKI, Nigrinyi, Kopco 1, Benis. Edző: Jano Pál.
Kecskemét: Erdélyi – Berta 3, Juhász, Veselinov, Dobardzijev 2, TÓTH E. 6, KEKEZOVIC 8 (2). Cserék: Basarics, Csorba, Dengi 1, Dobó 1, Vujasin 2, Muhl, SKRIBIC 2, Drabant, KOVÁCS (kapus). Edző: Kun István.
Büntetőből: 4/6, ill. 2/2
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Ha nem megy a játék harcolni kell. Ez a megállapítás Jano Páltól, a gyöngyösiek edzőjétől származik, ugyanis csapata ezúttal nem parádézott, ám lelkes, odaadó játékával végig kézben tartva a mérkőzést szerzett újabb értékes két pontot. A Komló után így a Kecskemét is lógó orral távozott a Mátraaljáról.
– Pontosan erre számítottunk a vendégektől, akik remekül felkészültek belőlünk – értékelt a találkozó után Jano Pál. – Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, a szünet után azonban többször is meg volt a lehetőségünk, hogy eldöntsük a mérkőzést, de sajnos döntő szituációkban rontottunk. A védekezésünk apró hibáktól eltekintve jól működött, a 27 lőtt góllal azonban nem lehetünk elégedettek.
Kun István, a vendégek trénere amellett, hogy csapata küzdeni tudását dicsérte, már a jövőbe tekintett: – Meg kell tanulnunk nyerni az NB I-ben. Ha a számokban hinni lehet, ez már a jövő héten bekövetkezik – fogalmazott a tréner.
A legfelsőbb osztályban még nyeretlen Delfin KC az első játékrészben mondhatni Marián Kleisel vívott külön harcot. A szlovák légiós csapata 16 góljából kilencet szerzett, szélről, átlövésből is eredményes volt, a kiharcolt büntetőket pedig magabiztosan értékesítette. Az olykor 3–4 gólos hazai előny a félidő hajrájára viszont semmivé foszlott, az egyre elszántabban küzdő vendéggárda többször is megtréfálta a hazai védelmet.
Fordulás után Perger Zsoltot Lencsés József váltotta a gyöngyösi kapuban, aki rögtön három bravúros védéssel mutatkozott be a publikumnak. A főiskolások továbbra is uralták a játékot, ám szemmel láthatóan a kecskemétiek sem mondtak még le a győzelem lehetőségéről. A Habuczki Tamás vezette védelem jól állta a sarat, a gárda azonban a támadók olykor pontatlan, előkészítetlen lövései miatt nem tudott megnyugtató előnyre szert tenni. Az utolsó percekben már minden tekintetben ellenfele fölé kerekedett a GYFKK, amely összeségében a vártnál nehezebben nyert, ám a siker jogossága vitathatatlan.
forrás: heol.hu