- Miért jöttél Gyöngyösre?
- Elsősorban külföldre szerettem volna szerződni, de ez nem jött össze. A gyöngyösiek már nyáron is megkerestek, akkor nem fogadtam el az ajánlatot, de aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálok segíteni a csapaton.
- Pető Zolival játszotok egy poszton. Mennyire értitek meg egymást, illetve mennyire tudjátok segíteni egymást a játékban?
- Szerintem jól kiegészítjük egymást. Nincs probléma közöttünk.
- Kicsit később kapcsolódtál be a felkészülésbe. Jelentett ez neked valamilyen hátrányt?
- Bár a csapatból ismertem több játékost is, de a figurák elsajátítása egy kicsit tovább tartott. Kellett egy kis idő, hogy összecsiszolódjanak a dolgok, de szerintem mostanra kezd összeállni a csapat.
- Hétvégén megtörtént az edzőváltás, illetve inkább edzőcsere. Hogyan érintette ez a csapatot?
- Szerintem nem érte váratlanul senkit, mert már lehetett hallani dolgokat. Úgy gondolom, hogy javára fog válni a csapatnak. Doreszt nagyon jó szakembernek tartom, bár én csak ezt a pár hónapot tudtam vele dolgozni, de szerintem az új edző is nagyon jó lesz.
- Vele dolgoztál már korábban?
- Nem még.
- Pénteken jön a Kecskemét elleni meccs, akik egy kicsit kétarcú játékot mutattak be az elmúlt fordulókban, hiszen megverték a Szegedet, ugyanakkor döntetlent játszottak a Debrecennel. Mit vársz ezek után tőlük?
- Jó csapatnak tartom őket. Sok jó játékosuk van és jól szervezett taktikával rendelkeznek. Nekik megyünk és meglátjuk mi lesz. Szerintem két esélyes a mérkőzés!
- Köszönöm a beszélgetést!
szerző: SZABÓ GERGELY