Kaplonyi Zoltán: Bízom magunkban, és abban, hogy ki tudjuk szolgálni a közönséget!

2010. 05. 06. 13:05
Kapát kérdeztem a saját és a csapat formahanyatlásának okairól.

-    A Kövesd meccs óta sem neked, sem a csapatnak nem megy a játék.

-    Igen, ez előfordulhat, hiszen vannak hullámvölgyek. Sajnos most én is egy kicsit úgy érzem, hogy gödörbe kerültem, de próbálok minél hamarabb kijönni belőle, és hasznos tagja lenni a csapatnak az elkövetkezendő három mérkőzésen. A csapattal kapcsolatban azt érzem, hogy próbálkozunk, küzdünk, csak néha ez fejetlenségbe megy át és emiatt már nem egyszer megtörtént, hogy győztes meccset engedtünk ki a kezünkből.

-    Az utóbbi meccseken úgy tűnt, hogy amikor bizonytalan helyzetbe kerül a csapat, akkor nem csapatként viselkedtek és próbáltok együtt jól játszani, hanem mindenki egyénileg próbálja előrevinni a dolgot.

-    Sajnos azzal tisztában kell lenni ahhoz, hogy ez a csapat nyerjen, nem elég egy játékosnak kiemelkedőt nyújtania, hanem minimum 3-4 embernek kell az átlagon felül teljesítenie. Sajnos az utóbbi időben ez elmaradt, úgyhogy adósok vagyunk a jó játékkal, de bízom benne, hogy az utolsó három mérkőzésre tényleg mindenki úgy összekapja magát, hogy normálisan tudjunk búcsúzni ettől a szezontól. Aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, és hogyan alakul a jövő.

-    Mi történt Debrecenben?

-    Én úgy érzem, hogy Debrecenben a védekezésünk volt az, ami teljesen csődöt mondott. Ott is már 5 góllal vezetett a Debrecen, sikerült felállnunk, 2 góllal vezettünk, aztán elvesztettük a két belső emberünket, a két beállósunkat, és ezáltal teljesen megbomlott a védekezésünk. Sajnos ezt nem bírta el a csapat, úgyhogy hiába illene nyerni 33 góllal idegenben, sajnos ez nem sikerült.

-    Akkor nem akadt senki, aki felnőjön a hármas poszt elvárásaihoz?

-    Igazából vannak úgymond beugró játékosok, hiszen én is szoktam védekezni, Patócskai is, de azért Ákos és Darko nagyon sokat számít, hiszen nélkülük a támadási dolgaink is megváltoznak, pl. Bognár Robi játszotta a beállót. Sajnos ez így alakult, de én bízom a csapatban. Bízom magunkban, és abban, hogy ki tudjuk szolgálni a közönséget, és meg tudjuk hálálni a vezetőknek a bizalmat, hiszen ők rengeteget tettek azért, hogy ez a csapat bent maradjon! Többek között biztosították számunkra a biztos anyagi hátteret. Bízom benne, hogy legalább egy normális búcsút meg tudunk csinálni és nem okozunk csalódást.

 
 

 

Szerző: Szabó Gergely