Nagy Károly értékelése:
- Múlt héten mikor beszéltünk én is el voltam kenődve, te is el voltál kicsit keseredve a Balatonfüred ellen mutatott játék kapcsán. Mi változott szerda és szombat között, hogy a fiúk képesek voltak erre a szenzációs teljesítményre?
- Alapvetően annyi változott, hogy a jelenlegi csapatunk nem alkalmas arra, hogy egy héten kétszer hasonló teljesítményt nyújtson! Nincsenek még abban az állapotban a játékosok sem fizikálisan, sem taktikailag. A füredi meccs egy lassúbb játék volt, és többnyire az ellenfelünk taktikája dominált. Nem tudtuk feltörni a falukat, és jobb volt a kapusteljesítményük is. A mostani meccsen már nem voltunk akkora hátrányban a PLER játékosokkal szemben. Taktikailag nagyon jól meg tudtuk oldani azokat a pozíciókat, amelyekre volt játékunk. Jól ismerem a PLER játékosokat és tudtam, hogy őket kifelé kell szorítani. A csapat is tudta, hogy a kapusteljesítményen és a szélsők játékán fog múlni a győzelem. Elhitték, amit beszéltünk, és a meccs nagy részében korrekt, tisztességes módon meg is valósították azt.
- Úgy tudom, hogy Kapára, mint irányítóra számítottál ezen a meccsen. Miért döntöttél így?
- Úgy érzem, hogy az ő gyorsasága, tempója ezen a mérkőzésen dominálni tudott volna. Az első félidőben a kollégám is őt fogta ki fixen. Szilárdnak a sérülése összekavarta a dolgokat, amitől kicsit én is megijedtem. Szerencsére évek óta ismerem Kaplonyit és tudtam, hogy sokat játszott jobb átlövőt. Így a Zoli megpróbálása után, aki nem azt hozta, mint amit vártunk volna, Kaplonyival átalakítottam jobbkezes jobbátlövőre a csapatot. Lendvay Péter nagyon sokáig nagyon jól elvette a területet tőle, de szerencsére a második félidő végjátékában megnyílt előtte az út, és így eredményes tudott lenni!
- Te is említetted az előbb, hogy lesérült Szilárd, illetve úgy tudom Patócskai Krisztián is összeszedett egy kisebb sérülést. Lehet már tudni valamit az állapotukról?
- Az biztos, hogy Szilárd ebben a bajnokságban, mármint a 2009-es évben már nem lép pályára. Neki a térdébe most fognak belenézni egy MRI vizsgálat segítségével. Ha esetleg porc sérülése is van, akkor egy atroszkópos műtétre is sor fog kerülni. Ez a napokban fog kiderülni. Te is láthattad, hogy Krisztián ma sem edzett, hanem súlyzózik az edző teremben. Egy bevérzés van a lábában. Szerintem ő szerdán már játszani fog, de előre szólok, hogy az igazi nagy meccs, amit én az igazi nagy meccsnek szánok, az a Dunaújváros elleni lesz. Úgy érzem, ha ott taktikusak vagyunk, és ha van egy kis szerencsénk, akkor lehet keresni valónk.
- Megérkezett az új fiú, Darko Trivkovics. Az ő leigazolását te szorgalmaztad vagy ezt a vezetőség korábban döntötte el, illetve milyen poszton számítasz rá?
- Én szorgalmaztam a leigazolását, még a Békésből ismertem. Egy nagyon szigorú hármas védő, beállós és hátsó közepet is tud védekezni. Énrólam az az általános nézet, hogy a csapataimat hátulról kezdem el összerakni. Nagyon szeretnék egy agresszívabb védekezést, egy nyitottabb falat szakaszonként. Ehhez a taktikához keresek játékosokat. Hodi azonnal elment, ahogy én megérkeztem, és ezért olyan teher hárul némely játékosokra, gondolok itt az Ákosra, amit hatvan percig nem lehet bírni! Úgy érzem, hogy ha ő beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor védekezésben és támadásban is erősebbek leszünk.
- A Szeged ellen mit vársz a fiúktól?
- Egy tisztességes játékot várok el. Én azt mondom, hogy az a meccs, amelyikben én több lehetőséget látok, az a Dunaferr elleni mérkőzés! Ha ez a keret, ami most van, tisztességgel megverekszik a Szegeddel, akkor én elégedett leszek. De majd a szombat lesz az, ami az én számomra egy bravúr lehetőség, amit ha meg tudnánk ragadni, akkor egy nagyon-nagyon jó pozícióba tudnánk kerülni!
- Milyen volt itthon, a gyöngyösi közönség előtt nyerni?
- Kiváló, csodálatos közönség volt! Biztos, hogy sokan átérezték, hogy ez nekem is egy óriási, presztízs rangadó volt, hiszen hét évig voltam az Elektromos edzője. Egyszer már elmondtam egy ilyen riportban, hogy nekem ez a gyöngyösi miliő olyan, mintha otthon lennék Cegléden. Ott ugyanilyen kézilabda szerető emberek vannak. Nekem a legnagyobb vágyam az, hogy egy ilyen szintű közönséget kiszolgáljunk és valahogy, talán kicsit megerősítve a keretet vagy Isteni csodával, de bent maradjunk, mert ez a város, ez a közönség mindenképpen megérdemelne egy NB1-es csapatot!
Kovács Jani értékelése:
- Úgy hallottam, hogy fantasztikus és szenzációs formában védtél a hétvégén!
- Szerencsére kijött a lépés nekem is és a csapatnak is. A megbeszélteket maximálisan betartottuk és szerencsére sikerült nyernünk!
- Év elején te védtél többet, utána fordult a dolog és Tomi védett többet. Őszintén szólva ezek után nem gondoltam volna, hogy kijön belőled ez a teljesítmény. Minek volt köszönhető ez a nagyon jó forma?
- Szerintem ezzel sokan vannak így! Igazából szeretek védeni a PLER ellen. Tavaly is jól ment ellenük, és Karcsi úgy gondolta, hogy meghúzza ezt a lépést. Szerencsére bejött.
- Milyen volt maga a meccs?
-Úgy érzem, hogy végig irányítottuk a mérkőzést. Jól játszottunk, bár a végére kicsit elfáradtunk, de a szívünk meg a küzdeni akarásunk tovább vitt minket és átlendített a holtponton. Csak gratulálni tudok a csapatnak!
- Gondolom a közönség is egy emberként tombolt mögöttetek.
- Igen-Igen! Meglepő volt, hogy kicsit másképpen szurkoltak, mint eddig. Eddig sem lehetett rájuk panasz, de szerintem most aztán teljesen mellénk álltak. Voltak periódusok, amikor hullámvölgyben voltunk és egy kicsit feljött a PLER, akkor ők is elhalkultak, de aztán újra felszívták magukat és a végjátékra megint maximálisan mögénk álltak!
- Szerdán érkezik hozzánk a Szeged, mit vársz a meccstől? Képesek lehetünk akkora bravúrra, mint a Mezőkövesd?
- Mindenképpen meg kell próbálni! De szerintem a Szeged két botlása és az otthoni Veszprém elleni vereség miatt a vezetőség büntetéseket helyezhetett kilátásba, hogyha még egy ilyen kisebb csapat ellen vereséget szenvednek. Úgyhogy szerintem ők úgy fognak ide jönni, hogy menni fognak, ha nem, akkor akár a bravúr is benne lehet.
- Új srác érkezik a csapatba. Szerinted mennyi idő kell nektek, hogy hatékonyan működjetek együtt?
- Szerintem Darko most pont jó időszakban érkezik, mert még van 3 meccs a szezonból, bár úgy tudom, hogy szerdán még nem játszhat. Talán szombaton már pályára lép a Dunaferr ellen, a Veszprém ellen pedig igazából ha Lusnyikov testvérét hozzuk ide, talán az is kevés lenne, hiszen a Veszprém, az Veszprém! De szerencsére januárban lesz egy egész hónapunk, hogy beépítsük a csapatba.
szerző: SZABÓ GERGELY