- A Tatabánya ellen lehetett számítani a vereségre, de arra nem, hogy a csapat összezuhan, és 14 percig nem tud gólt dobni.
- Én sem gondoltam, hogy ez lesz a vége, nem is úgy indult a meccs. Az első intő jel az volt, hogy Kaplonyi sérülten vállalta a játékot, de az első félidőben még ügyesen játszott. Aztán a 8-10. perc körül elvesztettük Kotormán Attilát, ami egy igen érzékeny veszteség volt. A második félidő 8-10. perce táján még 3 gólos volt a különbség, de ott már nem bírta Kapa és le kellett hoznom. Csináltam két cserét és pillanatok alatt szétestünk. Kapkodtunk, ellőttük a labdákat, könnyű gólokat kaptunk és nem volt annyi tartás a csapatban, hogy vissza tudjon jönni. A másik oldalon pedig akár honnan lőttek, az gól lett. Szóval ez egy tipikus pszichikai vereség volt. Az egyik csapat teljesen kilazult, a másik meg begörcsölt. Szörnyű érzés volt.
- Ez lehet annak a következménye, hogy egy elég kemény alapozáson vannak túl a fiúk, és még nem tudtak frissülni?
- Az biztos, hogy rengeteg munka van bennük, és abban bízom, hogy ez előbb-utóbb kijön. Nem is az a baj, hogy nem tudtak frissülni. Hanem az, hogy azok a kulcspozíciókban levő játékosok, elsősorban a lövő és irányító pozíciókra gondolok, akik le tudják játszani a játékokat, azok a régi játékot már nem, az újat pedig még nem tudják. Ezért, hogyha ők kiesnek, és a cseresor jön, például Szilárd, aki most tért vissza a porcműtétjéből, vagy Mayo, aki a tavalyi önmagának az árnyéka, akkor az ő játékukban még olyan sok hiba van, amit nem bírunk elviselni. Azáltal, hogy már a kapusaink sem tudtak segíteni rajtunk, kaptunk tizenvalahány indítás gólt abban a szakaszban úgy, hogy mi ziccereket hagytunk ki. Az átlövők 18-ból 3 gólt tudtak lőni. Ez katasztrofális!
Amiben bízok, hogy morálban egységesebbek leszünk a hétvégén, és próbálunk még jobban felkészülni a Fradi játékából. Láttam őket játszani és meg kell hogy mondjam, nagyon jó szerkezetűek, jól igazoltak és nagyon lelkesek voltak a Debrecen ellen. Tényleg okosan kézilabdáztak és nagyon jó kapus teljesítményük volt. Ennek ellenére azt mondom, hogy számunkra szombaton kezdődik a bajnokság. Ez egy létfontosságú meccs, és szerintem mindannyian átérezzük, hogy ennek a meccsnek mekkora a súlya. Én azt kértem a fiúktól, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni. Várom, hogy Attila tud-e majd játszani. Nagyon bízom benne, hogy igen. Bízom abban is, hogy Mayo felszívja magát és Krisztiánt tudom használni balátlövőben, mert Tatabányán sajnos nem tudtam, mert esélye sem volt gólt lőni.
- Nem tudtunk nekik helyzetet teremteni, vagy az ellőtt labda minőségével volt a gond?
- Az volt a gond, hogy bár még az első félidőben és a második félidő elején is megvoltak a helyzeteink, egyszerűen nem tudtuk belőni. Ezért mondtam példának a 18:3-as átlövés arányt a jobbszélről, és az 5:1-es ziccer arányt. A másik oldalon Kaplonyi lőtt azt hiszem kettőt, Mayo is játszott balátlövőt, de ő sajnos kettőből nulla, Krisztián háromból nulla. És ahogy lenni szokott, egyszerűen lekontráztak bennünket. Az ellenfél kapus teljesítménye elbizonytalanított bennünket. A jobbátlövő pozícióból, amíg játszott, Kotormán lőtt egy gólt, meg csinált egy hetest, adott 3 tökéletes ziccert ki a szélre, amit nem tudott belőni a jobbszélsőnk. Szilárd pedig próbálkozott a lábával indulócselből közbelépni, 3 lövése volt, és egy lett jó. Igazából az volt a baj, hogy nem értünk vissza, nem tudtuk felvenni az embert, nem igazán tudtunk faultolni. Vagyis ez egy csúnya vereség volt, meg kell, hogy mondjam.
- A második félidő közepén lecserélted Tomit, annak ellenére, hogy hetest védett és fogott pár lövést. Ennek mi volt az oka?
- A második félidő közepén azért cseréltem le, mert már kínba voltam, és próbáltam váltani, de megmondom őszintén nem jött be ez a váltás, úgyhogy ez egy teljesen jogos kritika. Megmondom őszintén, az a problémám a kapusaimmal, hogy nem érzem őket, hogy mire képesek meccs előtt. A heti munkából nem tudom megítélni azt, hogy mire lesznek képesek. Most nagyon sokat foglakozunk velük, külön is, én is, kérem őket, hogy ne menjenek, várják meg a lövéseket, jobban bízzanak magukban. De egyelőre az a problémám velük, hogy nem érzem azt a magabiztosságot rajtuk, ami ahhoz kellene, hogy stabil legyen a védelem. Most úgy néz ki egy meccs, hogy elindul, védekezik a csapat, és jön egy olyan lövés, amit meg kellene fogni. Ha jön még egy ilyen lövés, akkor már a védő is elbizonytalanodik. Szóval itt van a probléma, hogy azt a pluszt, amit nekik oda kéne adni, azt most még nem tudják, de nagyon bízom, hogy változik a helyzet, mert hozzáteszem, hogy azt a pár pontot, amit szereztünk, azt úgy tudtuk megszerezni, hogy volt kapusteljesítményünk.
Szerző: Szabó Gergely
Nagy Károly: Nekünk most kezdődik a bajnokság
2010. 02. 10. 10:06
Karcsival beszélgettem a tatabányai vereség okairól, illetve arról, hogy mit jelent a hétvégi Fradi elleni meccs.